Közigazgatási Palota

1874-1876 / Revoluţiei sgt. 75 /Ttörténelmi műemlék

bookmark

Az Aradi Városháza a megyeszékhely eklektikus építészeti örökségének egyik legszebb épülete, amely Arad Polgármesteri Hivatala és Helyi Tanácsa mellett Arad Megye Prefektúrájának is helyt ad.

1 Csillag2 Csillag3 Csillag4 Csillag5 Csillag 4 szavazat(ok), átlag: 4.75
Töltödik...

Történet

Az Aradi Városháza 1872-1876 között épült és 1877. január 10-én tartották az első ünnepi ülést. A Városháza megtervezésére kiírt pályázatot a 17 benyújtott munka közül Lechner Ödön budapesti építész nyerte meg, a kiszemelt terület pedig korábban a Sóhivatal birtokában volt. Anyagi gondok miatt azonban a város nem tudta megvalósítani az eredeti terveket, és az 1873-as válságévet követően Európán végigsöpört gazdasági recesszió miatt egy szerényebb változatot építettek fel.

A négyszögletű épületet valóságos „Palazzo de Municipio”-nak tartották a lakosok, mert tükrözte a polgárok akaratát és lépést tartott az európai modernizációval. Az épület tornya 54 méter magas, ennek felső részében elhelyezett órát Svájcból hozták, s közel egy évszázadon át kongatással jelezte a félórákat. Az átadáskor a Városháza 90 helyiségében 167 közhivatalnok dolgozott, az emeleti, erkélyes Dísztermet 200 férőhelyessé alakították ki.

Építészet

A négyzetes alaprajzú, belső udvaros, sarokrizalitos épület főhomlokzata a város főútjára néz. Az épület az aradi eklektikus építészet egyik jelentős alkotása, a szabályos homlokzatokat historizáló tagoló és díszítőelemek alkotják, a főhomlokzat középrizalitja neoreneszánsz utalásokban gazdag.

Érdekességek

A négy nagy, faragott kaput mai napig megőrizték és felújításokat követően is megmaradtak az egykori stílusjegyek. Az előcsarnok színes üvegablakai, allegorikus figurákkal az évszakokat jelképezik. Ezeket Sever Frenţiu aradi építész készítette, az „Időt” két cikluson keresztül –évszakok, hónapok – érzékelteti. Az 1989. decemberi események emlékére a Városháza előtti teret Forradalom (Revoluţiei) térnek nevezik.

Összegzés

  • Az épület a Városházának is othont ad.
  • A polgárok modernizációra való törekvésének jelképe
  • Az épület egy harmónikus kombinációja a flamand neoreneszánsz valamint a késő-középkori városházáknak.
  • A középső torony 54 méter magas.
  • Kezdetben az épület 90 teremmel rendelkezett, javarészt tisztségviselők foglalták el őket.
  • Az épület egy valódi “Palazzo del Municipio”-ként van nyilvántartva.
  • Az 1989-es forradalom után, az épület előtti teret Forradalom terének nevezték el.

Hasznos hivatkozasok

Hasonló turisztikai látványosságok

Kultúrpalota

A Kultúrpalota Arad egyik legreprezentatívabb épülete, amely 1911-1913 között épült. Ma a Kultúrpalotában működik az Arad Megyei Múzeum és az Aradi Filharmónia.

Neumann Palota

Korábban, Neumann Palota magántulajdonú lakásoknak adott helyet. Jelenleg üzlethelyiségek vannak benne valamint a Vasile Goldiş Egyetem egy része.

Korábbi Prefektúra

Régen az épület az Aradi Prefektúrának adott otthont, majd több intézmény székhelye lett: Adevărul és Observator napilapok, az Aurel Vlaicu Egyeteme Rektori Hivatala.

Hozzászólások